Banner

Főpolgármesteri köszöntő

Polgármester Andreas Haas

Szeretettel Üdvözlöm Germering város honlapján! Örülök, hogy itt van.

Germeringben jelenleg több mint 41.000 lakos él. Ezzel az összevonás óta, amikor a két egyedülálló község, Germering és Unterpfaffenhofen 1978-ban egyesült, Felső- Bajorország hatodik legnagyobb településévé vált. 1991-ben az nagyközségből város lett. 2004 óta viseli az „Große Kreisstadt” (nagyváros külön feladatokkal) címet. A két testvérvárossal Domonttal (Franciaország) és Balatonfüreddel (Magyarország) a több mint 30 év alatt jó barátság alakult ki.

Ha megkérdezzük a germeringieket, mi az, ami a városukat élhetővé és szerethetővé teszi, sokféle választ kapunk.

Mindenekelőtt a kiváló infrastruktúra, a sokféle vásárlási lehetőség és a nagyon jó orvosi ellátás említhető. Ezután rögtönk következik a kitűnő szociális háló, amely minden életkorú embernek sokoldalú lehetőséget kínál. Különösen a fiatal családoknak érdekes, fontos a sok gyermekgondozó intézmény úgymint a tény, hogy minden iskolatípus elérhető: általános és középiskola, továbbképző iskola, gimnáziumok, reáliskola, szakfőiskola és egy gyógypedagógiai fejlesztő központ.

Magától értetődően Germering munka és gazdasági szempontból is érdekes. Az utóbbi évtizedekben egy erős szerkezet fejlődött ki, amelyből a helybeli cégek sokat profitálnak és tovább fejlődhetnek. Az új „Kézműves Udvarban” és az iparterületen város északi részén még további elérhető helyek állnak rendelkezésre.

Sokan élvezik természetesen az ideális közlekedési összeköttetést az A96 és A99- es autópályák által és a közvetlen kapcsolatot a repülőtérre az 8-as gyorsvasúttal.

Ahhoz, hogy valaki a szabadidejét élvezni tudja, nem kell messzire kalandoznia. A sok helybeli szabadidős tevékenység lehetősége nem hagyja, hogy unatkozzunk. Uszoda, Strand és Jégcsarnok „Polariom”, játék- és sportpályák és a városközeli pihenőpark, a „Germeringi-tó” kiterjedt sétaútjaival, grillező helyeivel, Kneipp- taposóval és egy mezítlábas sétaúttal várja a látogatókat. Aki szívesen sportol, biztosan sok lehetőséget talál a helyi sportegyesületeknél.

Nem kevésbé tarka és sokoldalú a kulturális élet Germeringben. Különböző kórusok, zenekarok, művészeti egyesületek és a Rossstalltheater színész együttese mindig örül az új tagoknak. Tudásukat fellépéseken, kiállításokon, hangversenyeken, előadásokon és a nagy kétévente megrendezésre kerülő Germeringi Zenei Éjszaka keretein belül mutatják meg. Együtt kerekítik a kitűnő kultúrprogramot a Stadthalle-ban a nemzetileg és nemzetközileg ismert művészekkel. Aki időközben szívesen eltöltene egy pár nyugodt órát, a városi könyvtárba vagy annak a digitális részlegébe („Zweigstelle” DIgiBib) kell benéznie. A könyvtár összesen 52.000 különböző médiát birtokol, ezek közt filmek, játékok és oktató programok találhatók. Érdemes egy látogatást tenni a Zeit+Raum múzeumba, ahol állandó kiállítás nézhető meg a település történetéről.

Büszkék vagyunk a polgárok nagy elkötelezettségére az egyesületekben, a szociális szférában és a vallási gyülekezetekben. Köszönet a fáradhatatlan, önkéntes munkáért, ahol az emberek nem csak szakszerű támogatást, hanem együttlétet és barátokat találnak.

Információk a 170 helyi egyesületről ezen a honlapon vagy az interaktív várostérképen találhatók.

Szívesen hívom Önöket, hogy a honlapunkon a városunkról tájékozódjanak. Vagy jöjjenek el egyszerűen hozzánk- valamelyik szép ünnepre, vagy piacra, amelyet az év folyamán tartunk.

VOILA_REP_ID=C1258049:0036AC6A